Történetünk

Mielőtt arról beszélnénk, hogy kik vagyunk és mit nyújtunk, beszélnünk kell arról is, hogy honnan jöttünk.

A Charmour Technologies azokhoz az évszázados bőrdíszműves fogásokhoz, módszerekhez és eljárásokhoz nyúl vissza, melyeknek köszönhetően sok családban a 19. század óta öröklődnek generációról generációra a finom táskák és az aprólékosan kidolgozott, kézzel készített bőröndök. A Charmour Technologies brand  alapítójának, Csángó Róbertnek a vérében van a bőrdíszműves, vagy ahogy régen mondták, a „bőröndös” ipar.

A bőrdíszműves családi hagyomány több mint egy évszázadra vezethető vissza:

A nagyapa által 1897-ben alapított Csángó márka már a múlt század elején világhírűvé vált, amikor az 1910-es párizsi világkiállításon – első magyarként- találmányával elnyerte a nagydíjat.

A dinasztia alapító Csángó Henrik sikere abban rejlett, hogy az addig ismert technológiai eljárásokat fejlesztette tovább és tökéletesítette azokat.Elsőként látta meg azt az új piaci lehetőséget, mely a divatossá váló utazásokhoz szükséges kézi bőröndök gyártásában rejlett. Ez a siker Henriket is megerősítette abbéli hitében, hogy az iparágban komoly üzleti lehetőségek nyílnak majd Pesten is.

A múlt század első felében több Csángó-üzlet nyílt Pesten, a minőségre szintén ügyelő rokonok jóvoltából, akik a bőrdíszműves családi hagyományt vitték tovább. A huszadik század szörnyűségei azonban elszakították egymástól a családtagokat, az államosítás pedig végképp ellehetetlenítette az igényes hazai bőrdíszműipart.

A család több tagja  Angliában, Argentínában telepedett le és folytatta sikerrel e bőrdíszműves hagyományt.  Évtizedek után Bombayből is előkerült pár fotó, amelyen látszik, hogy két kontinenssel arrébb is nyílt Csángó-üzlet. A leszármazottak ma is világszerte ismertek a bőrdíszműves  szakmában és a divat világában.

Azt itthon élő örökösök elhatározták, hogy nagyapjuk nyomdokaiba lépve újra felvirágoztatják a patinás nevet és a hozzá tartozó világhírű vállalkozást. Csángó Róbert Charmour Technologies márkanév alatt kezdett prémium kategóriás telefonkészülékekhez illeszkedő magas minőségű bőr telefontokok gyártásába.